Magyarország és Szlovákia vonatkozásában a stratégiai szövetségesi viszony fenntartása nemzeti és gazdasági érdek is – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Pozsonyban.

„A jövőben is arra fogunk törekedni, hogy Magyarország és Szlovákia között sikertörténetekkel olyan bizalmi alapot hozzunk létre, amely lehetővé teszi, hogy olykor súlyosan érzékeny kérdéseket is a megoldás esélyével vessünk fel” – jelentette ki Szijjártó Péter. Hozzátette: Magyarország és Szlovákia együttműködése jó példája annak, hogy egy rendkívül érzékeny kapcsolatból hogyan lehet közös akarattal egy stratégiai szövetségesi viszonyt létrehozni, s ennek fenntartása nemzeti és gazdasági érdek is.
A miniszter szólt arról is, hogy a magyar kormány tovább folytatja a két ország közti infrastrukturális kapcsolatok fejlesztését. Egyebek mellett konkrétumként említette a Komárom és a szlovákiai Révkomárom közötti új hidat, amelynek építése az idén kezdődik, a Rajkánál készülő gyorsforgalmi utat, valamint azt is, hogy rövidesen 11 újabbal bővítik a két ország között jelenleg meglévő 34 határátkelőt. Szijjártó Péter elmondta: a magyar kormány a Felvidéken is gazdaságfejlesztési programot indít a vajdasági, illetve a kárpátaljai minta alapján. Ezt az MKP-val együttműködve készítik elő, s arról a szlovák kormányt is tájékoztatják. A program részletei firtató újságírói kérdésre válaszolva a miniszter azt mondta: a programnak konkrét keretösszege még nincs, azt a konkrétumok kidolgozása után pontosítják, azt viszont tudni lehet, hogy erre a célra „jelentős költségvetési forrást” biztosítanak majd.

(MTI)