Kérd felvételedet a szövetségbe
Kik vagyunk?
A Szlovákiai Magyar Vállalkozók Szövetsége 2016-tól építi a felvidéki magyar vállalkozói közösséget. Ezalatt közel 1000 vállalkozó csatlakozott a kezdeményezéshez, szerte Felvidék településeiről.
Küldetésünk
A szlovákiai magyar fiatal vállalkozók összefogása, közösségé formálása és támogatása. Ezáltal a vállalkozók versenyképességének és hatékonyságának növelése, szakmai fejlesztése
937 tag
Vállalkozások, akiket tagjaink között tudunk:
Kiemelt híreink
Marketingfelmérés: hiányzik a stratégia, a közösségi média pedig szükségszerű nyűg
Az AM Business és a Szlovákiai Magyar Vállalkozók Szövetsége kérdőíves kutatással mérte fel a szlovákiai magyar vállalkozások marketinghelyzetét különböző szempontok alapján. A kutatás először 2023-ban valósult meg, 2024-ben pedig több mint kétszer annyi adatközlővel...
„Kezdj okosan – ötletből vállalkozás” országos projektverseny középiskolások és egyetemisták részére
A Kezdj okosan – ötletből vállalkozás egy országos projektverseny, melynek célja, hogy lehetőséget biztosítson a vállalkozások indítása iránt érdeklődő középiskolai, egyetemi és főiskolai hallgatók számára ötleteik, projektjeik megmérettetésére, vállalkozási és...
Miben tudunk segíteni?
Cégalapítás és fejlesztés
A vállalkozás alapításával összefüggő feladatok és költségek ismertetése. Tájékoztatás arról, hogy melyik a legmegfelelőbb vállalkozási forma adott területen.
Pályázati tanácsadás
Jól tudjuk, hogy a pályázati lehetőségek gyakran az egyetlen lehetőséget jelentik a vállalkozások számára. Szívesen segítünk az egyes pályázatok ügyintézésével kapcsolatban.
Jogi tanácsadás
A szerződések és megrendelők kitöltésénél biztosan mindenkiben merültek már fel kérdések. Többek között ebben is tudunk is segíteni.
Arculattervezés
Miben segiti az arculattervezés és márkaépítés a cég növekedését? Keress meg bennünket bátran és szívesen segítünk.
Elemzések készítése
Egy vállalkozó folyamatosan kihívásokkal szembesül. Gondoljunk csak a koronavírus járványra, az energiárak emelkedésére. Ezekről elemzéseket készítünk és megoldási javaslatokat is megfogalmazunk.
Segítség a könyvelésben
Számtalan olyan kérdés, amiben szívesen segítünk: járulékok, adminisztrációs költségek (könyvvitel, bérszámfejtés), a vállalkozásból származó jövedelem kifizetésének módja.
A Szlovákiai Magyar Vállalkozók Szövetségének nevében áldott, békés karácsonyt és sikerekben gazdag új esztendőt kívánunk! ... See MoreSee Less
1 CommentComment on Facebook
🎄❄️🎀🎁
Véget értek az eheti klubtalálkozóink Komáromban, Ipolyságon és Dunaszerdahelyen, ahol a vállalkozók a jövő évi törvény- és adóváltozásokról tájékozódhattak!
Bár nem a legoptimálisabb a helyzet, mindenki a megoldást keresi. Ebben próbáltunk mi segíteni.
Köszönjük az előadóinknak a Paragraf Könyvelő Irodanak és a Accounting Slovakianak, folytatjuk jövőre! ... See MoreSee Less
0 CommentsComment on Facebook
A Te Csodád Alapítvány elsődleges célja, hogy a meddőségi nehézségekben támogassa a kis „Csodára” váró párokat, hiszen egyre több családra vágyó küzd hasonló jellegű megpróbáltatással.
Az alapítvány további célja támogatni bármilyen jellegű betegséggel küzdő gyermekek kezelését, gyógyulását.
Kérünk légy oly kedves és szánj néhány percet az adott link megtekintésére, s amennyiben módodban áll, kérlek Segíts, hogy segíthessünk.
Hálásan köszönjük.🙏 ... See MoreSee Less
A Te Csodád
www.atecsodad.hu
Segíts, hogy segíthessünk0 CommentsComment on Facebook
Kedves vállalkozók, partnerek, barátok, kedves mindenki!
Örömünkre szolgál bejelenteni, hogy 2025-ben 5. alkalommal kerül megrendezésre a Felvidéki Vállalkozók Bálja, ezúttal Komáromszentpéteren.
A jókedv mellett mi biztosítjuk:
➡ a vacsorát
➡ éjféli vacsorát
➡ üdítőt, kávét és bort
➡ tortát
➡ fotóst
➡ értékesebbnél értékesebb tombolákat
➡ na és persze NEM AKÁRMILYEN MEGLEPETÉSVENDÉGET!
Ha nem akartok lemaradni egy fergeteges mulatságról, akkor ne habozzatok és mulassatok velünk!
Szeretettel várunk mindenkit!
Részletek a plakáton 🙂 ... See MoreSee Less
0 CommentsComment on Facebook
Szeresd a hazait, válaszd a hazait! :) ... See MoreSee Less
This content isn't available right now
When this happens, it's usually because the owner only shared it with a small group of people, changed who can see it or it's been deleted.0 CommentsComment on Facebook
Jövő héten szeretettel várunk minden érdeklődőt az idei klubtalálkozóinkra, melyek témája: Készülj fel 2025 adóváltozásaira!
🤔🙆♂️A konszolidációs csomag és a rengeteg adóváltozás nem kis fejtörést okoznak a vállalkozóknak. Éppen ezért úgy döntöttünk, hogy segítünk képbe kerülni a törvények és változások dzsungelében.
A komáromi helyszín megtelt, az ipolysági és dunaszerdahelyi találkozókra az alábbi linken keresztül lehetséges regisztrálni 👇👇
forms.gle/iqonaCZwfKc1TaeJ9 ... See MoreSee Less
0 CommentsComment on Facebook