Az AM Business és a Szlovákiai Magyar Vállalkozók Szövetsége kérdőíves kutatással mérte fel a szlovákiai magyar vállalkozások marketinghelyzetét különböző szempontok alapján. A kutatás először 2023-ban valósult meg, 2024-ben pedig több mint kétszer annyi adatközlővel sikerült megismételni azt. A kutatás eredményei árulkodók a szlovákiai magyar vállalkozások marketinghelyzetéről, amit Jablonský Benjamin és Mayer András marketingszakértők elemeztek.
A vállalkozások továbbra is növelik a marketingköltést
A kérdőívben megkérdezettek kétharmada nyilatkozott úgy, hogy 2024-ben növelni fogja a marketingköltését. A marketingköltségek növelése a válaszadók számára egyenesen arányos a nagyobb ügyfélkörrel, ezáltal pedig magasabb bevétellel és profittal. Ugyanakkor a válaszadók harmada annak ellenére növeli tervezi a marketingköltését, hogy nincs marketingstratégiája. A kérdőív készítői arra hívták fel a figyelmet, hogy az ilyen kiadásnövelés egy fiatal vállalkozás esetében luxus, a stratégiai és konkrétan körülhatárolt vásárlói személyiség (persona) nélküli marketingköltekezés ablakon kidobott pénz.
Hiányzik a marketingstratégia
Továbbra is szakadék figyelhető meg a marketingstratégiával rendelkezők és azzal nem rendelkező vállalkozások között: az azzal rendelkezők átlagosan 11.770€-t költenek, míg az azzal nem rendelkezők 575€-t. Jellemzően a fizikai terméket értékesítő vállalkozásoknál hiányzik legjobban (56%) a marketingstratégia, ha pedig a célpiac felől vizsgáljuk a marketingstratégia meglétét, legrosszabb helyzetben a végfelhasználónak (B2C) közvetlenül értékesítők vannak – minden harmadik ilyen vállalkozás rendelkezik csak marketingstratégiával. Az eredmények alapján megfigyelhető, minél komplexebb döntéshozatalban kell érvényesülni egy vállalkozásnak annál inkább rendelkezik marketingstratégiával.
Van weboldal, de hiányzik a hosszútávú szemlélet
A megkérdezett vállalkozások kétharmada rendelkezik weboldallal. Tíz weboldalból csak hat követi az azon történő aktivitást analitikák segítségével, és még kevesebb fordít figyelmet az organikus tartalomra. Ugyanakkor számos más jó praktikát is követnek a vállalkozások – a weboldalak többségében mobilbarátak és keresőoptimalizáltak. Bár a megkérdezett vállalkozásoknak van weboldaluk, azt inkább egy passzív eszközként használják, mint aktívként. Mind az analitikák használata, mind az aktív blogvezetés jó praktikák, amiket a vállalkozásoknak nem szabad elhanyagolni – teszik hozzá a kérdőív készítői.
A közösségi média továbbra is nyűg
A válaszadók vállalkozásának 84%-a rendelkezett legalább egy közösségi média oldallal a Meta-termékcsaládon belül, és a többségük heti rendszerességgel tartalmat is közzétesz. Ugyanakkor a közösségi médiaoldallal rendelkező vállalkozások mindössze 29%-a tervezi meg tudatosan a tartalmait. A Meta platformjai közül a Facebook-hirdetésekben bíznak inkább a vállalkozások, az Instagram-hirdetések iránt a többi eszközzel szemben magas (42%) a bizalmatlanság.
A Meta és a Google eszközei továbbra is népszerűek, a weboldal sem marad el
A vállalkozások nagy része továbbra is a Meta eszközeit, saját weboldalt és Google MyBusiness profilt használ online marketingeszközként. Szintén népszerű még az online fórumokon való kommentelés, a keresőoptimalizálás, a Google-hirdetések és a hírlevél. A Meta-hirdetések kiemelkedő pozíciójának magyarázata a könnyű hozzáférhetőség, illetve az, hogy akár már pár eurós költségvetéssel és weboldal nélkül indíthatók hirdetések. A 2023-as felmérés adataihoz képest arányaiban kevesebb vállalkozás blogol, de több vállalkozás használja ki a chatbot és influencer marketing előnyeit.
Az offline marketingeszközöknél a passzív beáramlás a nyerő
Az offline marketingeszközök között egyértelműen vezet a névjegykártya és személyes ajánlás. Jelentős szerepet töltenek be a partnertalálkozók, offline nyomdai anyagok, illetve a különböző rendezvények is. A vállalkozások többsége hagyományos eszközöket használ, nagy teret enged a passzív beáramlásnak, ugyanakkor kiemelt figyelmet kap a személyes kapcsolat is.
A leghatékonyabb mégis csak a Meta és a Google
A válaszadók megnevezték a számukra három leghatékonyabb marketingeszközt is, amelyekből a személyes ajánlás, Facebook-oldal, Google-hirdetések, az Instagram-profil és a saját weboldal voltak élenjárók. Megfigyelhető, hogy nő a
weboldal és Meta-hirdetések hatékonysága és szerepe. A kérdőív készítői kiemelik, hogy a megfelelően célzott hirdetések és könnyen befogadható üzenetek, jobb eredményeket és alacsonyabb költségráfordítást jelentenek a vállalkozásoknak. Ezt pedig legtöbbször – a gyakran hiányzó – marketingstratégiával lehet elérni. A kutatás készítői az eredmények alapján javaslataikat is megfogalmazták a weboldalukon, amellyel a vállalkozások javíthatnak a marketingjükön.