November folyamán Felvidék-szerte ismét sor kerül a klubtalálkozóinkra. Ezeken az alkalmakon ugyanúgy, ahogy az előzőekben, a helyi vállalkozóknak most is lehetőségük nyílik megismerni a régió vállalkozóit, valamint értékes tudást elsajátítani már befutott, tapasztalt vállalkozóktól. A szakmai előadó ezúttal Kelkó Tamás lesz, akit sokatoknak már volt szerencséje látni más rendezvényeinken.

Kelkó Tamás immár 25 éve tevékenykedik konzultánsként. A 90-es években főleg multinacionális cégeknek, bankoknak dolgozott, 1999 óta pedig kifejezetten kis- és középvállalkozások növekedését segíti. Az idők során sokféle szakmai irányzattal megismerkedett, mivel számára a gyakorlati működőképesség az első számú szempont, eljárásai teljesen ideológiamentesek. Tanácsadó cége, amely a KELKO Consulting nevet viseli, olyan magyarországi, felvidéki, erdélyi, illetve délvidéki vállalkozások kiépítésében segíti a hozzájuk fordulókat, melyek bármilyen nemzetközi konkurenssel képesek felvenni a versenyt. A pályára való alkalmasságát mi sem igazolja jobban, minthogy eddig megközelítőleg 1000 elégedett ügyféllel büszkélkedhet. Vizsgálati területei közé tartozik többek közt a cégtulajdonosok utódlási problematikája, az értékesítési csapatok építése, a személyzeti és szervezeti átvilágítás, valamint a munkaerő toborzás, – kiválasztás. Klubtalálkozóink keretén belül előadásának témája: Vállalkozásod fejlődésének láthatatlan akadályai.

További infókért csatlakozzatok a FB-eseményekhez, amelyeket a https://www.facebook.com/fiatalvallalkozokszovetsege/ oldalon találtok.