Úristen, van egy működő cégünk!

Úristen, van egy működő cégünk!

A marketing minden vállalkozás számára szükséges, azonban sok költségvetésbe nem fér bele egy főállású marketinges. Ugyanígy problémát jelent a megfelelően frappáns és célratörő szövegek megírása is. Mayer András és az AM Business csapata a két fenti problémára kínál megoldást. Mindegy, hogy egy projektről vagy folyamatos hirdetési kampányról van szó, esetleg pr-cikket, hírlevélfolyamot vagy pályázatot szeretnénk íratni.

Milyen indíttatásból kezdtél vállalkozni?

Többéves alkalmazotti munka után gondoltuk a feleségemmel, hogy az ő újságírói-szerkesztői és az én marketinges tudásommal létre tudnánk hozni egy közös projektet. Ekkor még nem neveztük vállalkozásnak, csak bedolgoztunk más marketingügynökségnek. Később elhatároztuk, hogy a megszerzett tapasztalatokat akkor tudjuk a legjobban hasznosítani, ha az egész folyamat a mi kezünkben van. Így könnyebb felelősséget vállalni a végeredményért. Előbb volt meg a tapasztalat, sőt néhány ügyfél is, aztán tudatosult bennünk, hogy úristen, van egy működő cégünk!

Honnan indult a vállalkozásod, és hol tart most?

Kezdéskor volt pár ügyfelünk, több mint öt év marketinges és közel tíz év újságírói tapasztalatunk és rengeteg lelkesedésünk. Ebben az időszakban főképp ez hajtott minket előre, semmint a tudatos tervezés. Mostanra eljutottunk oda, hogy hasonlóan működünk, mint a nagy ügynökségek, igaz, családiasabban, emberibb léptékben, amit nem is szeretnénk elveszíteni.

Mi számít a legnagyobb vállalkozói sikerednek, milyen út vezetett ennek az eléréséhez?

A sikert számunkra az ügyfelek folyamatos elégedettsége jelzi. Az, amikor egy ügyfelünk újabb projektet bíz ránk, vagy tovább ajánl minket. Ezek olyan pillanatok, amikor sikeresnek érezzük magunkat. Ide tudom sorolni a YouTube-csatornánkat, amellyel ingyenesen tudunk segíteni más vállalkozásoknak is a hatékonyabb kommunikáció, vagy az eredményesebb marketingkampányok kialakításában. Ugyanezt tesszük a közösségi médiában is, naponta friss tartalmakat közlünk. Olyanokat, amelyekből minden vállalkozó tovább építheti a saját üzletét. A kulcs, hogy szeretjük, amit csinálunk.

Milyen nehézségekkel kell megküzdened, hogyan oldod meg őket?

A marketing világa folyamatosan változik, itt nincs olyan tudás, ami éveken át hasonlóan friss és használható lenne. Folyamatosan kell tanulnunk, és meg kell újulnunk napról napra, kampányról kampányra. A szövegírásban pedig a mesteri szintű nyelvhasználat jelenti a kihívást. Munkatársainknak mesterfokon kell fogalmazniuk magyarul vagy szlovákul, néha angolul is, és legalább még egy nyelven érteniük kell a legfinomabb árnyalatokat. A megoldást a folyamatos képzésben és a korrekt, partneri együttműködésekben látjuk. Attól, hogy én vagyok a tulajdonos, nemcsak az én ötletem lehet jó.

Hogyan, milyen területeken képezed magad vállalkozóként? Van olyan képzés, könyv, amit ajánlanál a többieknek is?

Sokat adnak a többi vállalkozóval folytatott beszélgetések a Felvidéki Magyar Vállalkozók Szövetsége rendezvényein. Ezenfelül igyekszem havonta eljutni egy képzésre és elolvasni egy könyvet, aminek van üzleti vonatkozása.

Mi az, amit a legjobban szeretsz a vállalkozói életben?

Kreatív embernek tartom magamat, és szeretem, hogy létre tudunk hozni valami teljesen újat. Ráadásul minden napom másképpen telik. Egyik pillanatban Magyarországon dolgozunk egy cégnek, délután már Szlovákiában van megbeszélésünk egy teljesen más területen tevékenykedő vállalkozással. Rengeteg cég életébe engednek be minket, és sokaknál válunk hosszabb-rövidebb időre a csapat részévé.

Mi a jövőképed a vállalkozásodat illetően?

Olyan ügynökséget szeretnénk létrehozni, amely inkább hasonlít egy kreatív műhelyre. Csallóközi fiataloknak szeretnénk lehetőséget adni, hogy a szülőföldjükön maradva hasznosíthassák a tudásukat. Másik célunk, hogy az üzleti életben a szlovák mellett a magyar nyelv is használatos legyen, nemcsak megtűrtként, hanem fontos, alkotó közegként. Később az osztrák és a cseh piacra szeretnénk nyitni, de ez egyelőre még a vágy és nem az üzleti terv kategóriájába tartozik.

Megjelent a Magyar7 hetilap 2020/6. számában.

Facebook